Rýchle dodanie
Po celej SR
EAN: 9788097197995
Výrobca: Vámbéry Polgári Társulás
Válassz utat és célt, képességeidnek és értelmednek megfelelőt ... , és én őrizlek és vezetlek azon az úton!" - alighanem így valahogy szólt Tóth Elemérhez annak idején a mindenható tündér. Hogy tündérünk jól választott Tóth Elemér előző gyermekverskötetei - Csillagrózsa, Csillagménes, Tegnapelőtt, kiskedden, Őszi kert, Szivárvány, Pitypang stb. - maradéktalanul igazolják-bizonyítják, hiszen, ahogy azt már-már precíziós pontossággal Szeberényi Zoltán megfogalmazta: "Tóth Elemér verseiből nem a tudálékos felnőtt szól leereszkedő fölénnyel és oktatólag a gyermekhez, hanem az ihlet perceiben ismét gyermekké váló, a gyermeki világba beépülő, a gyermek szemével és tudatával a világra rácsodálkozó költő hangját halljuk. Gyermeklíránkban általa nyert ismét polgárjogot a gyermeki észjárás, a pajkos derű, a játékos hangulat anélkül, hogy erőltetett nevelés, szájbarágó fegyelmezés kísérné". Ezt az ötletekben és vidámságban gazdag, zenei és nyelvi eszközökben változatos gyermekköltészetet találjuk Tóth Elemér Dúdoló" című kötetében is. Versei, a maguk nyelvi-tartalmi sokszínűségükkel, ritmikai változatosságukkal, a gyermek számára is élvezhető humorukkal, ötletességükkel és hangulataikkal olyan élményekkel gazdagítják a gyermekeket, amelyek egész életre könyvszerető emberré teszik, tehetik a fogékony fiatal olvasót.
Vitajte na našom webe v kategórii Obrazové publikácie! Tu vám prinášame zábavné a vzdelávacie materiály pre deti. V rámci tejto kategórie nájdete podkategóriu Básničky a hádanky pre deti. Táto podkategória je určená nielen na pobavenie, ale aj na rozvoj kreativity a rôznych schopností detí. Ponúkame vám množstvo krásnych básničiek a hádaniek, ktoré deti určite potešia. V sekcii Básničky nájdete širokú škálu krátkych básničiek primárne pre deti vo veku od 3 do 8 rokov. Tieto básničky majú príjemnú melódiu a rýmujú sa. Sú vo veselom tóne a plné farieb. Okrem toho nechýbajú ani ilustrácie, ktoré oživujú text a pomáhajú deťom lepšie si predstaviť obsah básničky. Hádanky pre deti sú skvelou formou trénovania logického myslenia a rozvoja pozornosti. Na našom webe nájdete veľký výber hádaniek vhodných pre deti od 5 do 12 rokov. Hádanky sú zábavné a obsahujú obrazové a slovné nápovedy, ktoré pomáhajú deťom rozlúštiť hádanku. Okrem toho si deti môžu samé vyskúšať vytvoriť vlastné hádanky a poslať nám ich. V tejto podkategórii sa snažíme vytvoriť zážitkové prostredie pre deti, ktoré ich baví a zároveň rozvíja. Veríme, že na našom webe nájdete veľa inšpirácie a zábavy pre vaše deti. Občas pridávame nové básničky a hádanky, takže sa určite vyplatí navštevovať náš web pravidelne.
Autor | Elemér Tóth |
---|
GLS | 3,89 € |
---|
Po celej SR
100% zabezpečenie platby
Jednoduchá reklamácia tovaru
Podpora na telefóne a emaile